Új HORIZONT
                        XVIII. évfolyam, 2000., 3. szám

Turczi István

A tintalovag

Jókai: Boldog vagyok! Mint egy gyerek, olyan boldog vagyok. És ezt az érzést senki nem veheti el tőlem. (Megropogtatja az ujjait) Megházasodtam, megifjúhodtam. Nincs okom panaszra. (Ujjain számlálva sorolja) Príma volt a szőlőtermés, öt hektó borom lesz tavaszra. 50 ezer korona az éves jövedelmem! Száznál is több kötetem megjelenését érhettem meg! Új tervek járnak a fejemben... (A könyvei közt keresgél) Bele-kezdek két regénybe, novella megy a Vasárnapi Újságnak, és egy... darab is készül... a feleségemről. Házasságunk történetéről. Bella megérdemli. Igazán megérdemli. Ha néha szigorú is hozzám, mindig igaza van. Hisz feláldozta értem a fényesen in-duló karrierjét! Szegény lány. Egy öregemberért! De mit számít ez! Az istenek ke-délyes tréfája, hogy a szívemet meghagyták fiatalnak. Azt mondják, a sorsomat napsugárból szőtték a párkák. Megdolgoztam a szerencsémért. Kibírtam, amit ki kellett, és mindig jó társakra leltem. Új fogam is nőtt. (Taglalva) Új fo-gam! A termé-szetnek hinni lehet. Ritkán csal. Az új fog azt jelenti, hogy még szükségem lesz egy garnitúra fogra. Tehát még sok dolgom van ez árnyékvilágban. (Felnevet) Öreg em-ber nem vén ember. (Nyújtózik egyet) Szeretlek, Svábhegy! Amikor a hársakkal szegélyezett úton felfelé jövök, mindig eszembe jut az első nap, a legeslegelső... Ezernyolcszázötven... négyben. Ezer forintot kaptam előlegbe a Pesti Naplótól. A Nábob készült belőle. Ebből vettem egy hepehupás telket a semmi tetején. (Rázza a fejét) Így nem igaz. Egy elhagyott bánya volt itt a Svábhegyen. És az ezer forint is csak a vételár fele volt. A másik felét a Kárpáthy Zoltánból fizettem. Azóta is a legkedvesebb könyveim... (Széles gesztusokkal mesél) Később nagy numerus lett a svábhegyi kúria. Voltak, akik vasárnaponként csak azért jöttek fel, hogy a Jókai-villát lássák. Még vidéki népek is kíváncsiak voltak rá, úgy mint a Lánchídra...

Ha egyedül vagyok és nem írok, mindig csaponganak a gondolataim. Hiába, hosszú az út visszafelé... Ha legalább elhülyültem volna, most nem kellene az emlékeimmel viaskodnom, nem kellene álmokat fejtenem, sorsokat bogozgatnom – naphosszat üldögélnék a karosszékben és a szél belső zúgását hallgatnám. Annál, hogy nem hülyültem el, csak az a nagyobb baj, hogy ezt folyvást demonstrálnom kell. (Elgon-dolkozik) Dolgoznom kell. Túl sok a melankólika. Úgy látszik, még nem hevertem ki a legutóbbi hónapok fáradalmait. Túl sok támadást kaptam a második asszonyért. Szegény Bella, tengernyi igazságtalanság érte őt miattam. Azt mindenki elnézte volna, hogy zsidó szeretőt tartok, de hogy feleségül is vegyem?! (Egy teleírt lapot vesz kézbe) Itt a nagy elégtétel! Védekeztem szóban, versekben, regényben – csekély rezultát. A barátaim és a közvélemény vén bolondnak néz azóta is. A rokonság mindent el-követ, hogy lehetetlenné tegyen... Csattanós választ kell adnom nekik. A vázlat már megvan, a terv készen áll. Megcsinálom, ha addig élek is. Csak éljek addig... Az arany embert nyolc hét alatt írtam meg Füreden. Ennyi idő tán most is ígérkezik. (A székeket átrendezi, az ágyat kissé hátrébb tolja) Így. Lássuk mire megyünk egy-mással. A szoba rendben való. Első jelenethez megteszi. Színhely: Szicília, egy ele-gáns palermói hotel nappali szobája. Időpont: 1899. szeptember vége. Reggel van, csodálatos délszaki reggel. A szín üres, majd érkezik Schwarz Mirella. Hamvas, fiatal hölgy, aki nászúton van férjével, a híres íróval, akit Szőnyi Gábrisnak hívunk. A mézeshetek utolsó napja jött el. Érkezik Mirella. (Grósz Bella, mint Mirella belép)

Mirella: Boldog vagyok! Mint egy gyerek, olyan boldog vagyok...

Jókai: (Végig ő olvassa az összes instrukciót) Mirella körbeszalad a szobában, tapsikol örömében.

Mirella: Szicília! Szicília! Szinte perzsel a levegő. Perzsel és mégis hűsít.

Jókai: Mirella jóízűen nyújtózkodik.

Mirella: Akkorákat alszom, mint a kisöcséim szoktak. Ma kikocsizunk a Monte Pellegrino lábához. Gábris azt mondja, ez az ő Gellért-hegyük. Felsétálunk és fentről is meg-csodáljuk ezt az ... álmot. Egy éve még álmomban sem mertem remélni, hogy ilyen helyekre jutok valaha is. Gyönyörű itt minden.

Jókai: Megáll a nagy tükör előtt és megigazítja a frizuráját.

Mirella: És a népek is kedvesek. Azt hittem, még sose hallottak rólunk, aztán tessék... úgy köszöntöttek bennünket, ahogy a bevonuló hősöket szokás. Gábris meséli, hogy nagy becsülete van errefelé a magyarnak. Garibaldi hozta nekik a felszabadulást a spanyol uralom alól. És az egyik vezére magyar volt. Valami... Lajos. Ezredesféle. De az is lehet, hogy tábornok.

Jókai: Hangosan kiabál és a hátsó ajtó felé indul.

Mirella: Gábris?! Édes Gábris!

Jókai: Kintről hang: Repülök!

Mirella: (Nevet) Elég, ha ebédig ideérsz...

Jókai: SZŐNYI GÁBRIS könnyű, elegáns délelőtti útiöltözékben, szélesen mosolyogva lép be. Ideszálltam, ahogy egy ifjú férjhez illik.

Jókai-

Szőnyi: Mit parancsolsz, kisgazdám? Tegnap éjjel a kedvedért fenn sétáltam a holdon, majd lehoztam három csillagot, köztük a Perseust. Utána megjártam a Hadak útját és kétszer az éléskamrát... miben szenvedsz még hiányt?

Jókai: Mirella odabújik hozzá, dorombol, megsimogatja.

Jókai-

Szőnyi: Bőségesebb reggelit hozassak tán? – Mirella tovább simogatja, hangosabban do-rombol. – Nem kaptál elég ajándékot, kiscicám? Csak szólj, holnap végigjárjuk a Corso Alberto legszebb üzleteit...

Mirella: (Felnevet) Van egy rettenetes, hatalmas, világot rengető, nagy kérésem.

Jókai-

Szőnyi: Nem ismerek lehetetlent.

Mirella: (Titokzatos képpel) Meghalok, ha nem mondod meg, hogy is hívták azt a tisztet, aki Garibaldi seregében szolgált, és híres lett itt Szicíliában... Buta vagyok és elfelejtet-tem. Szőnyi Gábris asszonya nem lehet ilyen tyúkeszű.

Jókai-

Szőnyi: Az már igaz. Ily nagy mulasztásért mifelénk három botütés járna. Mivel azonban (körülnéz) bot nincs kéznél, marad a (felemeli a kezét és nevet) a tenyerem. – A lány után veti magát – Mirella sikongva menekül.

Mirella: Segítség! A svábhegyi szatír!

Jókai-

Szőnyi: Szőnyi Gábris kergeti. Kiporollak, fehérszemély! Csak kerülj a kezem közé.

Mirella: Fogj meg, ha tudsz.

Jókai: Mirella hirtelen megáll, a férfi átöleli.

Jókai-

Szőnyi: Megvagy. Most már nem engedlek el. – Liheg, fújtat.

Mirella: Soha?

Jókai-

Szőnyi: Sohase mondd, hogy soha. Nekem volt időm megtanulni. – Mirella megsimogatja az arcát.

Mirella: Szeretlek, Szőnyi Gábris. I-vel is meg y-nal is. Te hős vitéz.

Jókai-

Szőnyi: Mi az, hogy. A családi címeren egy várbástya tetején magyar vitéz áll, baljában zászlót tartva egy ágyút süt el.

Mirella: Nem vesztegette az idejét.

Jókai-

Szőnyi: Az úgy volt, hogy Szőnyi Sámuel, a vitéz esztergomi zászlótartó felfedezte, hogy a török megvesztegette a tüzéreket, akik direkte mellécéloztak. Ezért ő maga irányoz-ta az ágyúkat. Egyenesen a török vezír sátrára. A sátor a basa karjával együtt elre-pült, de megjött helyette a nemesség.

Mirella: Ilyen meséket mondott az anyám elalvás előtt az öcséimnek.

Jókai-

Szőnyi: A családunk története nem mese.

Mirella: Jó, jó. Ne érzékenykedj. De a szicíliai magyar hős nevét még mindig nem tudom.

Jókai-

Szőnyi: Találd ki. Hol áll leggyakrabban a szépasszony? – Mirella a fejéhez kap.

Mirella: Tüköry Lajos! Pedig a nyelvemen volt...

Jókai-

Szőnyi: (Elővesz egy cukorkát) Ezt tedd a nyelvedre. Karamelles. A kedvenced. (Mirella bakapja a cukorkát) – Te kis falánk.

Jókai: Bejön egy szolgálóleány, kávét hoz ezüst tálcán. Én kértem. Jól fog esni, mielőtt kikocsizunk. Hová kéred? (Mirella a dívány előtti kisasztalra mutat, és maga is oda-lép. Leül)

Mirella: Dívának díványon a helye. Ön is üljön le, jó lovag.

Jókai-

Szőnyi: Megtisztel, szép kisasszony. (E pillanattól kezdve, egy intim játék részesei vagyunk)

Mirella: Az én ideáimtól távol áll a hazug szó, ezért tudja meg, jó lovag, bárha fájdalmat is okoznék önnek, hogy már nem vagyok kisasszony...

Jókai-

Szőnyi: Ah! Minő nemes kinyilatkoztatás. Makula nem eshet az ön jóhírén.

Mirella: Számítottam diszkréciójára.

Jókai-

Szőnyi: Bőrömet perzselje tűz, szememből varjak lakmározzanak, ha bármi kitudódnék arról, ami ma köztünk történt...

Mirella: (Műfelháborodással) Történt?!

Jókai-

Szőnyi: Úgy értem, történni fog...

Mirella: Olyan biztos maga ebben, lovag?

Jókai-

Szőnyi: Nem, dehogy... hát merek én?... Ne hozzon nehéz helyzetbe kisasszonyom...

Mirella: Ön máris abban van. Visszaélt a helyzetével.

Jókai-

Szőnyi: Soha!

Mirella: Sohase mondja, hogy soha! De így még rosszabb. Hát lehet úgy flörtölni, ha már a helyzetével sem él vissza? A helyzet arra való, hogy visszaéljen vele. Olvassa a klasszikusokat. Miféle lovag maga?!

Jókai-

Szőnyi: Az igazat megvallva... csak amolyan... tintalovag vagyok.

Mirella: Tintalovag?! Úgy értsem, folt van a lelkén, és ezért vezekel?!

Jókai-

Szőnyi: Úgy is értheti. Én a nőkhöz való viszonyomról beszélek. Számomra a legszebb nő éterien fehér, áttetsző és felhőillatú. Amikor megérintem, az örökkévalóság szegélyét érintem. Számomra a nő – az asztalomra fektetett fehér papír, amelyet teleírok az álmaimmal. Az sem baj, ha néha kicsit gyűrött, szamárfüles és pézsmaillatú.

Mirella: Miket nem mond... tintalovag. De folytassa. Érdekel, amit mond.

Jókai-

Szőnyi: Az számít igazán, amit nem mondok ki.

Mirella: Maga mégiscsak író!

Jókai-

Szőnyi: Ez az egyetlen mentségem. Azért lettem író, mert mohón vágytam a sikerre, anyám elismerésére, és legbelül éreztem, hogy csak így érhetem el. Ha mint jurátus kapok esélyt az élettől, szemrebbenés nélkül félreteszem a pennát.

Mirella: Bármilyen tehetséges is?

Jókai-

Szőnyi: Ha még egyszer ennyi tálentumot adott volna az úristen, akkor is.

Mirella: Mást is ilyen könnyen feláldoz? Egy másik embert például?

Jókai-

Szőnyi: (kilép a szerepéből) Mire gondolsz?

Mirella: Arra, hogy önmagad emlékműve talán súlyosabb, mint a szív hívó szava...

Jókai-

Szőnyi: Akkor nem vettelek volna feleségül.

Mirella: Szabad-e bárkit föláldoznunk a magunk hűségéért?!

Jókai: Csend. A férfi a tenyerébe szorítja az arcát. A lány odalép hozzá, és simogatni kezdi.

Mirella: Szeretlek, Gábris, az életemnél jobban tisztellek és szeretlek! Ne haragudj rám, én csak egy szegény buta semmi színésznőcske vagyok, aki nélküled... Meg tudsz bocsátani?

Jókai-

Szőnyi: (Kibontakozik a majdnem-ölelésből) – Nincs miért... hálával tartozom neked. Önző, gonosz vénember vagyok, még a La Mancha-inál is nevetségesebb...

Mirella: Ne beszélj így. Zseni vagy. Nemzeti hős és iskolai tananyag. Királyok keresik a társaságodat. Mi tartozunk hálával neked!

Jókai-

Szőnyi: (Az órájára néz) Asszonyom, a kocsi előállt. A Via Maquedán délelőtt legszebbek a mandulafák. – A karját nyújtja a lánynak. Kisétálnak.

Jókai: (Papírlapot vesz kézbe) Szicília, mézeshét. Ez tehát rendben. De azért vázoljuk föl az előzményeket. És az utózmányokat is, persze. Házassági eset annyi bonyodalmat ritkán idéz elő, mint amennyit éppen az enyém előidézett. Kezdődött azzal, hogy egy helyi firkász kikotyogta a lapjában a nősülési szándékomat. (Hamisan somolyog) Kiugrasztottuk a nyulat a bokorból. Bella megdöbbent és a sors kezét látta a dologban, a rokonok a szívükhöz kaptak, már amelyiknek volt, és a barátaimat attól kezdve szú rágta. (Keresgél az íróasztal fiókjában) Megvannak. Tanulságos irományok. Itt van mindjárt az a levél, amelyet Bródy Sándor hírlapíró küldött. A Magyar Hírlap részéről kérdeztette, “igaz–e a megjelent hír és hogy a lapja milyen álláspontot foglaljon el azzal szemben?” Tőlem kérdezi. Alaposan megválaszoltam neki. Min-denről készítek másolatot. Az is itt lesz valahol. (Megtalálja, olvassa) “Ez az egész híresztelés nem egyéb malitiózus mende-mondánál, amit kinyilatkoztathattok a Magyar Hírlapban. Én magam nem tiltakozhatom ellene, mert semmi becsületsértés nincs benne... Miután azt a szegény lányt, akit én a drámai talentumáért pártfogolok, nem sikerült mindenféle irigy féltékeny nagyfejűeknek elpusztítani, hát most ezt a módját találták ki a megsemmisítésének. Én őt mint művésznőt akarom érvényesí-teni, mint nőhöz – semmi viszonyom.” (Nevetgél) Jó, és még igazság is van benne – egy morzsányi! Ami egy napilapnak még sok is. Azt mindenesetre elértem, hogy a Hírlap nem merte nagydobra verni az ügyet... és a rokonok is visszahúzódtak a zaklatástól. Az egybekelésünket megelőző napokig. Akkor aztán nagy delíciával fogtak a tönkretételhez. (Megáll egy pillanatra – elhallgat) Istenem, te látod a lel-kemet, nincs bennem bosszúvágy. Nem győzni akarok, de legyőzetni sem hagyha-tom magam. Túl sokat veszítenék vele és a nemzetem is. A húsomba vághatnak, a becsületembe nem! Bizonyíték van a kezemben!

(Egy dossziét emel fel az asztalról) Az a jegyzőkönyv, amelyet a házasságom előtti napon némely rokonaim vétettek föl az én testi és lelki épségem állapotáról. Na-gyon nyugtalanná tett, amidőn hírét vettem, hogy tudtom és beleegyezésem nélkül ily okirat készült, s azt eddig titokban tartották előttem. Ehhez senkinek nem volt joga. A vagyonomat magam szereztem, jövedelmemet magam keresem, senkinek a világon nincs ürügye fölöttem gondnokságot gyakorolni. Még idősb Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter úrnak sem, ki mint unokahúgom és nevelt leányom, Jókay Jolán férje, családi összeköttetésben áll velem. Hegedűs miniszter úr nem átallotta felkérni Dárday Sándor barátunkat a házasságkötésem körülményeiről szóló memo-randum megírására. Herrenmorál!

Sándor: Memorandum. Feszty Árpád és Nedeczky István 1899. évi szeptember 14-én dél-után 4 és 5 óra között felkerestek lakásomon, közölve, hogy Jókai nősülési szándéka komoly valóság, mert néhány órával előbb Feszty Árpád Jókaihoz eziránt komoly kérdést intézvén, Jókai megmásíthatatlan elhatározásának nyilvánította, hogy Nagy Bella művésznőt feleségül veszi, és átadta Fesztynek azon levelet, amelyet elutaz-tával ráhagyni szándékozott. Feszty e levelet, melyben az ő vagyoni viszonyaira vonatkozó többféle rendelkezés foglaltatik, előterjesztvén, arra kért fel engem a saját és Jókai nevében, hogy azon ügyeknek rendezése végett Jókaival haladéktalanul érintkezésbe lépjek. Erre azonnal a szabadelvű körbe menve, itt Jókai kijelenté, hogy nősülése folytán leányának anyai jussát kívánja kiadni, aminek folytán a svábhegyi közös tulajdonként bírt ingatlant 50.000 forintra értékelve, annak felerészét kifizeti, és kötelezi magát, hogy ha becslő eljárás folytán többre értékeltetnék, a több-letet pótlólag fogja kifizetni, továbbá hogy a közös vagyonból származott balatonfüredi villa eladási árának felerészét is ki fogja egyenlíteni, stb.

Én ekkor közbeszólólag figyelmeztettem Jókait, hogy ez ügyet itt nem rendezhetjük futólag, mert nősülése folytán új tényező lépvén közbe, szükségesnek tartom az egyezménynek közjegyzői felvételét, Jókai azt felelte, nem tart attól, hogy zavarok

keletkezhetnek, mert ő a magánvagyona felett is a végső intézkedéseket már meg-tette egy dr. Weimann Fülöp királyi közjegyzőnél deponált végrendeletben. Arra kért fel, hogy másnap 9-10 óra felé lakásán folytassuk a tárgyalást.

Szeptember 15-én a mondott időben felkerestem Jókait. A felveendő közjegyzői egyezmény tartalmát illetőleg igen rövid tárgyalás után barátságosan megegyez-tünk, s annak kijelentésére is felkért, hogy a Feszty Árpád tulajdonát képező házban bírt lakását csak a maga részére kívánja igénybe venni, leendő feleségével tehát ott lakni nem szándékozik, hanem vele szerény lakásban fog meghúzódni, és jelenlegi lakását csak műhelyül és reprezentatív célra fogja használni. Végül arra kért fel, hogy unokája, Feszty Masa részére, az ő édesanyja, tehát unokájának szépanyja által viselt jegygyűrűt és egy tokban lévő arany emlékérmet, mint emléktárgyat, adjak át.

A fenti egyezményben foglalt kijelentések és üzenetek közlése végett Feszty Árpád lakására érkezve, ott voltak még Nedeczky István és Hegedűs Lóránt is. Jókai nemeslelkűsége és az emléktárgyak átadása mindnyájukat meghatotta, de azon kérdésre, hogy megtörtént-e már az esküvő, feleletet nem adhattam, mert arról Jókai egy szóval sem tett említést, minazonáltal lehetetlenségnek nyilvánítottam, hogy az titokban megtörténhetett volna. Mire Hegedűs Lóránt arra kért fel, hogy tartóztassam vissza Jókait a közjegyzőhöz való menetelben, míg ő édesatyját, Hegedűs Sándort felhozhatja, aki talán még Jókait szándékától eltérítheti.

Ezután visszatérve Jókaihoz, huzamosabb idő után kértem, hogy várja be Hegedűs Sándort, ki meg akarja kísérelni, hogy őt nősülési szándékától eltérítse. Jókai erre szokatlan hévvel tiltakozott, hogy ebbe bárki is beleavatkozzék, és felhívott, hogy azonnal induljunk dr. Weimann Fülöphöz. Útrakélve, a lépcsőházban talált unokáját (Feszty Masát) csókkal halmozta el. E pillanatban érte Hegedűs Sándor és Hegedűs Lóránt ott a lépcsőházban. Jókai ekkor is hévvel tiltakozott minden beavatkozás ellen, de Hegedűs Sándor jogot formált ahhoz, hogy nemcsak mint a család tagja, hanem a nemzet nevében is hathatós szózattal kérlelje Jókait, hogy dicső múltját és jövő nagyságát ne csorbítsa egy meggondolatlan kalanddal, amely egyúttal sértő családjára és agg koránál fogva fizikai következményekkel járhat a saját személyére is. A kérleléshez hozzájárult könnyes szemekkel Hegedűs Lóránt, és hangos zokogásban törvén ki, nemcsak a játszadozó unokája, hanem az egybegyűlt háznép is, a szeretetnek e megható jelenségei és a lángoló szavakban kifejezett észszerűségnek ellentmondást nem tűrő következményei hatása alatt Jókai szótlanul visszafordult, s nehéz léptekkel tért vissza a lakásába, hova Hegedűs Sándor a család tagjait egybegyűjtve, Jókai kijelenté, hogy nősülési szándékáról lemond. Ezután rövid időközben felkért engem, idősb Hegedűs Sándor Jókaival egyetemben, hogy a Jókai részéről Nagy Bella színművésznőhöz intézett lemondó levél átadását vállaljam magamra.

A levél megírása után Jókai Hegedűs Sándort és engemet ölelve megköszönte, hogy a józan ész útjára tereltük, és Jókai még megkért, hogy a leány válaszát vele tudassam.

Nagy

Bella: Már lefeküdt. Nagyon felizgatta magát. Annyi támadás érte az utóbbi időben, csoda, hogy talpon tudott maradni. A minap Légrády, a Pesti Hírlap tulajdonosa felmondta neki a lapjával kötött szerződését. Micsoda hálátlanság! Soha íróember annyi olva-sót nem hajtott fel egyetlen lapnak sem, mint Jókai... ezeknek! A hónaljáig sem érnek, még ma is többet ér bármelyik sora, mint az ifjú titánok erőltetett fabulái. Szegény Móricom. Ma is összetörten jött haza. Azt mondta, Tisza is lebetegedett, a tarokk parti ki van kezdve. A főrendiházba is mehetne, sok ott a régi bajtárs, de az meg síri hangulatot áraszt. Nem bírja nézni a díszruhába öltöztetett gügyögő, totyogó ember-csecsemőket. A főrendiház a temető előszobája, azt mondja. (Feláll, körbesétál a szobában) Sokat köhög, hamar könnybe lábad a szeme, mégis megszállottan dolgo-zik. Most valami színpadi művett farigcsál, de úgy eldugja előlem, mintha ajándék volna. Nem tudok rájönni, hová rejtheti. Az inassal együtt kerestük, de hiába. (Fel-sóhajt) Szegény Móricom. Annyit bántják miattam is. Fesztyékkel két éve tart a viaskodás. Alantasak az eszközeik, de Móric csak tűri, tűri és szomorkodik. Gyakran félrebillen a feje és elbóbiskol a papír fölött. Áldott jó ember. Annak ad igazat, akivel utoljára beszélt. Mikszáth szerint olyan mint a selyemgubó – nem látszik az elevenje a sok selyme miatt. Itt van ez a levél is. (Széthajtja) Az Erzsébet királynétól kapott könyvébe dugta. Könnyű volt megtalálni. A becsesebb leveleket mind ide rejti. Dárdaynak írta, a számvevőszék alelnökének, aki az esküvőnk előtti napon átadott nekem egy tízezer forintról szóló csekket, ha a tervbe vett házasságunk elmarad. Jókaira hivatkozva győzködött tervünk lehetetlenségéről. (Felnevet) Nagyot nézett, amikor ajtót mutattam neki. Nyilván az ellenkezőjéhez volt hozzászokva.

Dárday: Ezek után felkeresvén Nagy Bella színművésznőt a VI., ker. Szondy utca 19. számú házban lévő lakásán, a levél átvétele önként érthetőleg drámai jelenetek között folyt le, amelyeknek csillapítására nem szolgált azon megjegyzésem, hogy nem érthetem egy 75 éves aggastyán iránti szenvedélyes szerelemnek ilyen drámai kifakadását. Kértem a nemzet e nagy férfiának kíméletét, ki apai szeretettel és támogatással fogja őt ezentúl is művészi pályáján kísérni, ha lemond arról, hogy őt köznevetség tárgyá-vá tegye. A vulkanikus erupciók után józan választ kérve Nagy Bella színművész-nőtől, Nagy Bella színművésznő íróasztalához ült, és amint a színpadon szokás, hangosan elmondott szavakkal néhány sorból álló levelet írt, melyet nyílt borítékkal adott át. A levél tartalma csak abból állott, hogy meg fogja tartani azt, amit három héttel ezelőtt fogadott, s ezt nagy emfázissal ismételten hangoztatta anélkül, hogy én annak értelme iránt kérdést tettem volna, sejtvén, hogy ez alatt holmi öngyilkos-sági fenyegetés lappang, mert szavamra fogadtatták, hogy e levelet Jókainak át fo-gom adni. Én azonban részemről a házasságról való lemondás iránt kívánva nyilat-kozatot, az előzményekkel és a művésznő jelenlévő anyjának szitkozódásaival fel-tűnő ellentétben álló józan higgadtsággal tett azon kijelentést, hogy kész azonnal le-mondani, ha Jókai személyesen kifejezi előtte megváltozott szándékát, tudomásul vettem, amihez a művésznő még azt is hozzátette, hogy egyúttal biztosít engem, hogy semminémű szcénával nem fog izgalmat kelteni.

Ezzel eltávoztam, annak kijelentésével, hogy teljesen alaptalan az a feltevés, mintha Jókai nem lenne ura önelhatározásának, és bárminemű kényszer hatása alatt állana.

Mielőtt Jókainak a fentebb említett nyílt levelet és üzenetet átadtam volna, betérve Feszty Árpádhoz, hol Nedeczky István is jelen volt, közöltem vele a fentebbi tény-állást. Feszty Árpád és neje ismételten kifejezték abbeli erős hitüket, hogy Jókait csak erőszakkal lehetne attól visszatartani, hogy azon nővel többé érintkezésbe ne lépjen. Ez ha nem ma, holnap fog bekövetkezni, és akkor minden erős elhatározása véget ér. A kényszereszközök alkalmazását azonban mindannyian kizártnak tekint-vén. Fesztyék – eltekintve a netalán bekövetkezhető katasztrófától – gyűlölség ódiu-mát sem lennének hajlandók magukra vállalni.

Nedeczky István és én nem osztoztunk Fesztyék azon véleményében, hogy Jókai elhatározása nem szilárd, és végül mindannyian azon nézetben voltunk, hogy jobb, ha Jókai mai elhatározásának még élénk behatása alatt és jelenlétem mellett közli a házasságról való lemondását, mintha legközelebb egyedül menve a művésznőhöz, akadálytalanul fog mai elhatározásától eltéríttetni. A levél és üzenet átadásakor Jókai azonnal késznek nyilatkozott a házasságról való lemondását személyesen kifejezni. Az én kijelentésemre, hogy egyedül nem hagyom menni, vele pedig csak az esetben megyek, ha férfiasan el van határozva, hogy lemondását fenntartja, Jókai azt felelte, hogy “Hiszen azért megyünk oda”, és nyomban el is indulunk.

Megjelenvén Nagy Bella színművésznőnél, ott találtuk dr. Sebestyén József ügyvéd urat, kit a művésznő nekem bemutatott. Jókai kezet csókolt a művésznőnek, aki kimért hidegséggel fogadta. Én közölvén jövetelünk célját, ezután Jókai remegő hangon fejezte ki megrendült egészségi állapota és magas koránál fogva nem köt-heti egy fiatal leánynak sorsát a magáéhoz, de apai szeretettel fog iránta viseltetni, és apai szeretettel kíván felőle gondoskodni továbbra is. Nagy Bella erre “Méltóságos Úr” megszólítás mellett aziránt kért nyilatkozatot, hogy ő csábította-e vagy pedig késztette-e a házasságra, vagy nemcsak az ő kérelmének engedett, Jókai azt felelte: “Úgy van, az én kívánságom volt.” Erre a művésznő így válaszolt: “Tegnap óta Ön, Méltóságos Uram, csak egy éjszakával lett öregebb”, és elfojtott indulattal folytatta: “Ön tudja, hogy köztünk soha anyagi kérdések nem merültek fel, és én tudom, hogy revolverezés eredménye az, hogy az esküvő előtti napon változtatta meg elhatáro-zását. De jól van, az én szívem hideg lett, és lemondok.” – Ezzel zokogásban tört ki, mialatt a művésznő karjait simogatva és kezeit csókolva Jókai hirtelen felállott, és felém fordulva ezt mondta: “Kedves Barátom, Feszty nálam volt, és azt mondta, hogy én szabadon kövessem szívem hajlamát. Én tehát nem tehetek egyebet, és holnap esküszünk. Mondd ezt nekik!” – és ezzel kezet nyújtva mondá: “Isten veled!” A művésznő édesanyja Jókai lábához borulva csókolta a kezét, míg a művésznő elfojtva zokogott. Én Jókai kezét tartva mondám: “Móric, te máris beteg vagy; aka-raterődnek ily teljes fogyatkozása mutatja, hogy beteg vagy. Jöjj most velem.” De Jókai elfordult, kimerülten egy pamlagra dőlt, beszédemre és kérésemre többé nem is válaszolt, csak intéssel fejezte ki, hogy többé nem kapacitálható.

Elbúcsúzva a jelenlevőktől és a még egyre zokogó művésznőtől, távoztam, és közöl-tem Fesztyékkel a belátott fordulatot. Ezt azonban ok különben is csak idő kérdésé-nek tekintvén, újból biztosítottuk, hogy csak hatósági intervencióval lehetne a dolog lefolyását meggátolni, de annak igénybevételére ők nem hajlandók.

Jókai: Harcolnom kell. A nevemért, Belláért. A gyávaságból nincs feltámadás, a sírból leg-alább meg van ígérve. Nem tehetek másként... Az esküvőnk előtti utolsó éjszakát Bella fekhelyén töltöttem, míg ő az anyja szobájába ment aludni. Eközben Feszty Árpádné lakosztályában ,,vérszagra gyűlt az éji vad.” Afölött tanácskoztak, hogyan lehetne engem az utolsó órában menyasszonyomtól elszakítani, s mint őrültet, a bo-londok házába csukatni! Engemet! Jókai Mórt!

Dárday: Fesztyékhez betérve, ott találtam Fenyő Sándor szerkesztőt, Bródy Sándor hírlap-írót és dr. Demjanovits háziorvost. Ezekkel tanácskozások folytak az esetleges ható-sági intervenció módja iránt, és dr. Demjanovits határozottan azt állítva, hogy a szexuális erotománia folytán beállított paralízis jelenségei forognak fenn, ő mint orvos teljes megnyugvással hajlandó a hatósági intervenció igénybevételére. Erre én felvi-lágosítottam őt, hogy mint orvos ezt nem teheti, és csak a család lenne erre jogosítva, kiállítandó orvosi bizonylatok alapján. Ezzel a kijelentésemmel ennek megkí-sérlését megakadályoztam, és egyik lehetőségnek azt is megjelöltem, hogy a házas-ság kihirdetése után a főpolgármesteri hivatalnál lehetne orvosi bizonylatok alapján interveniálni és óvást emelni a házasság megkötése ellen, de ezt is csak a legköze-lebbi családtagok tehetnék meg sikerrel. Később idősb Hegedűs Sándor is megér-kezvén, informálta magát a történtek felől. Idősb Hegedűs Sándor helyeselte a ható-sági intervenciótól való tartózkodást, azzal a kijelentéssel, hogy ha nem Jókairól lenne szó, habozás nélkül gondnokság alá helyezést tanácsolna, de Jókait nem lehet ezen szerelmi kalandért a világ előtt beszámíthatatlansággal vádolni. Feszty pedig kö-zölte, hogy egy biztos ember által kisérteti Jókait egész útján, hogy az esetben, ha bárhol is baj érné, a háziorvos és az orvosi szaktekintélyek által is vélt paralízis folytán, ő erről azonnal tudomást nyerjen, és akkor a készen tartott orvosi bizonylatok alapján a netalán szükségessé váló hatósági intervencióra az intézkedések azonnal megtehetők legyenek.

Bella: (Fennhangon, szinte kérkedve olvasni kezd) “Szeptember 16-án lesz két éve, hogy szeretett nőmmel házasságra léptem. Ez idő alatt, mint mindenki tudja és látja, istennek hála, a legjobb egészségben, békében és boldogságban élek és munkálko-dom. Nem törődöm Fesztyné méltatlan haragjával, miután tudom, hogy a legtöbb jótétemény következménye a hálátlanság, sem némely rokonom oktalan gyűlölkö-désével, haragjával, minthogy az emberi érdekeket is gyűlöletük kútforrását isme-rem. A boldogság, melyet a sors osztályrészemül juttatott, bőven kárpótol ezekért. Az idő is bebizonyította, hogy én cselekedtem helyesen, a midőn szívemre hallgattam, s nem törődve a jónak látszani akaró rokonaimmal, nőül vettem azt, a kit ma-gamhoz a legméltóbbnak tartottam.” S most mégis arról értesít engem Feszty Ár-pád, hogy a rokonok és jó barátok a házasságom megkötését megelőző időben egy jegyzőkönyvet vettek fel rólam, s ezt 3 példányban kiállítva különböző helyeken őriztetik... Ezen jegyzőkönyv tartalmáról nekem okvetlenül értesülnöm kell! Mert nem engedhetem meg sem Fesztyéknek, sem senki másnak, hogy házasságom meg-kötése alkalmával akár cselekedeteimet, akár benső életemre vonatkozó dolgokat tudtom s beleegyezésem nélkül, jegyzőkönyvben megörökítsenek, s különösen úgy nem, hogy én annak valódiságáról meg ne győződhessem.” (Az asztalra dobja a levelet) Utolsó leheletéig küzd értem. És magáért. Végtére is mindegy. A sors akarta így. És én. (A tükör felé fordul) Soha nem fogja megtudni, mennyire remegett a lábam, amikor Rákosi Szidi ajánlólevelével először beléptem a Bajza utcai ház üvegajtaján... Addig sose láttam őt, akit mindenki bálványozott, természetesen én is. Átvette a levelet és azt mondta, szavaljak egy pár verset. (Előrelép, mintha színpadon lenne) “Maga egy született drámai hősnő”, mondta, ,,és én nagyon szívesen el fogok járni, hogy felve-gyék.” Búcsúzáskor felszólított, hogy időnként értesítsem róla, mi történik velem.

Rákosi Szidihez kerültem, tandíjmentesen, ahogy ígérte.

Egyszer Szidi megbetegedett és szóltak, hogy Jászai Mari fogja helyettesíteni. Az egész második osztály egy lázban volt. Engem is fölszólított. “Mondjon el valamit.” Én akkor éppen Vörösmarty Áldozatából Zénó szerepét tanultam. Elmondtam a belépő monológját. Félbeszakítás nélkül végighallgatott. A tanóra végén odaintett magához. “Hogy hívják?”, kérdezte. “Grósz Bella”, feleltem. “Evvel a névvel akar színpadra menni?” Mondtam, hogy Góthra fogom magyarosítani. “Miért Góthra? Legyen Nagy Bella. Azt még a kocsisok is értik. És férjhez ne menjen, mert akkor keresztet vethet magára. Pedig maga lesz az utódom.” Istenem, milyen mérhetetle-nül boldog voltam! Dehogyis gondoltam én a férjhezmenetelre, amikor Jászai Mari utóda lehetek!

Kiosztották a vizsgaszerepeket. Rákosi Szidi az Elektrát osztotta rám. Istenem! Micsoda este volt! Az előadást többször is megszakította egy-egy hatalmas tapsvihar. A végén tizenegyszer kellett a függöny előtt megjelennem. Valóságos búcsújá-rás volt az öltözőmben.

Jókai néhány hét múlva azt tanácsolta, hogy a családommal költözzünk Pestre. Amikor elfogadtam, nagyon örült és azt mondta, “most majd közelebb leszünk egy-máshoz, és én fogok magukhoz eljárni látogatóba”. Engem akkor már többször felléptettek, Kisfaludy Színház, Budai Színkör – és Jókai minden fellépésemre eljött és virágot is küldött. Gyakori látogató volt nálunk. A nyár közepén szólt, hogy üdülni megy Füredre. Kért, hogy menjünk mi is. Én beleegyeztem örömmel, de az anyám arca elkomorult. “Hallgasd meg inkább annak a kedves doktornak a kérését. Boldogabb leszel, ha egy ügyvéd felesége vagy, ahol a család is szívesen lát, mintha ilyen nagy magasságba kerülsz.” A vége persze az lett, hogy elmentünk Füredre. Jókai sok mindenkivel megismertetett, köztük Blaha Lujzával, aki szintén ott nya-ralt. Az idő nagyon kellemesen telt. Sokat sétáltunk és beszélgettünk. Egyik nap séta közben... megkérte a kezemet. Megfeledkeztem akkor én az ügyvédről, anyám ta-nácsáról, Jászai Mariról és... igent mondtam. Ilyen az élet. Egy leheletnyi szó – és megváltozott minden. Harmadnap egy helybeli újság azt írta, hogy koszorús köl-tőnk és egy fiatal drámai színésznő nemsokára házasságot kötnek. Ma sem tudom, hogy hibázott rá.

Jókai: (Zajt, majd hangokat hall kívülről. Elrejti a leveleket és a jegyzeteit) Megjöttek a sétáról. Később majd megírom a következő jelenetet. Most bejelentem, hogy az est-ebédet a Casinoban költöm el. Csak nem fogják utánam küldeni megint az inast, hogy megtudják, mennyit veszítettem. Azt hiszik, nem vettem észre a múltkor is?! És a távollétemben átkutatjták a szobámat. A kis cetlik, amiket a könyvek közé tettem, tegnap is a padlón voltak. De túljárok az eszükön. Nekem is lehetnek titkaim. A színdarabomat sohasem találják meg. Sohasem... sohasem... Itt van az agyamban.

Az ötödik jelenet: 1901. ősz. Halottak napja. Kora este. Nappali szoba, halvány vi-lágítás, az egyik sarokban egy dámát ábrázoló nagyméretű olajfestmény alatt gyertyák égnek. Szőnyi Gábris érkezik. Feldúlt.

Jókai-

Szőnyi: Micsoda szégyen! Mint a füst a kéményből, úgy szállt el belőle az emberi érzés... és a szikrája sem maradt benne! Porba sújtott, megalázott, kitépte a szívemet. Gyűlö-letes nőszemély. Emberutánzat. És ezt fogadtam én lányomul... Istenem, folyvást büntetsz vakságomért. De most megfizet! Az egész világ tudni fogja, kicsoda ő és mennyit ér... gondoskodom róla. Gyalázat! Letépni a koszorúmat, az én koszorúmat. Összetiporni a szalagot, melyre szent nevét felírtam! Én a feleségemét! Ne to-vább – satis verborum! A tetteknek van itt az ideje. Törvény elé idéztetem a kegye-letsértőt... ily merénylet nem maradhat megtorlatlanul. S ha a törvény jól dönt, kényszerítem, hogy nyilvánítsa ki ország-világ előtt, nem vérszerinti gyermekem, csupán kiskora óta szeretetben nevelt, s nagyanyja sürgetése okán adoptált leányom ő. Eddig lágyszívű voltam, ne gondolják eztán, hogy az agyam is meglágyult a kor miatt. (Kintről erős hang hallatszik:) Gábris, a zsebkendőjét a foyerban felejtette.

(Belép Mirella, elegáns délutáni kosztümben. Kesztyűs jobbján zsebkendő)

Mirella: Utoljára viszem maga után. És ha megint vizitál valaki? Figyel rám? Legközelebb az orrát is nekem kell kifújnom...

Jókai-

Szőnyi: Köszönöm, drágám... Épp magához készültem.... (Átveszi a zsebkendőt. Kifújja az orrát)

Mirella: Attól ilyen felindult?

Jókai-

Szőnyi: Még kérdi?

Mirella: Nem kérdek én semmit.... hát lehet nekem szavam ebben a házban? Itt mindig az történik, amit a közvélemény óhajt! A koszorús költő pupillája nem tágulhat ki anélkül, hogy a lapok ne adjanak hírt róla. Mit keres?

Jókai-

Szőnyi: Ebéd után az asztalomra tettem egy fél kancsó bort.

Mirella: Ha odatette, ott is van. Kivéve, ha kiitta, mert akkor az inas a konyhába vitte.

Jókai-

Szőnyi: Úgy emlékszem, maradt benne egy pohárkával...

Mirella: Maga mindig ÚGY emlékszik. Mi lenne, ha egyszer a realitást is figyelembe venné?

Jókai-

Szőnyi: Akkor többet egy sort sem írnék le... és előbb-utóbb elölném magam.

Mirella: Igazsága van. Az élet értelmetlen.

Jókai-

Szőnyi: Legalább ma ne bántson. Megviselt ez a temetői história.

Mirella: Meghozták az esti lapot...

Jókai-

Szőnyi: Hol van? Azonnal látni akarom, mit csámcsognak róla. (Mirella tagadóan rázza a fejét)

Mirella: Név nélkül jelent meg. Megerősíti, hogy Fesztyné önkezével tépte le a koszorút, s a szalagját leszakítva összetiporta.

Jókai-

Szőnyi: Nem a lányom többé...

Mirella: Azt írja ez a “sajnálatos esemény közmegbotránkozást keltett.”

Jókai-

Szőnyi: Ezért felelni fog.

Dárday: Mindenki emlékezik arra a skandalumra, amikor a temetőben letépték a koszorút. Akkor megjelent egy cikk. “Hiénák Jókainé sírja körül” címen. Vészi József írta. Jókai akkor elment a rendőrségre panaszt tenni. Erre én nyomban felkerestem és azt mondtam neki, nem restelsz te, a költők királya, a rendőrséghez futni, mint egy ház-mester? Vond vissza a panaszt. Hova fog az vezetni, ha te a családod egész szennye-sét a nyilvánosság előtt kiteríted? Mi lesz ebből? Jókai erre elkezdett engem lökdösni, hogy ne avatkozzam megint ebbe a dologba, az ő felesége van megbántva, cso-dálkozik azon, hogy én gavallér létemre ezt nem értem meg. Ő nem hagyhatja a fe-leségét bántani.

Jókai-

Szőnyi: Ezért felelni fog.

Mirella: Ne izgassa még jobban fel magát. Ami megtörtént, megtörtént. Tudtuk, kivel állunk szemben. Két éve a társaság előtt bemocskolta az anyámat... kész szerencse, hogy kiderült, ki az, aki ugyanevvel a névvel működtet nyilvánosházat! És az apám ön-gyilkossági kísérletét is ő fújta fel. Rámszabadította az újságírókat, azok meg – de hagyjuk. Hová kéri a vacsorát?

Jókai-

Szőnyi: Egy falatot sem bírnék lenyelni.

Mirella: Ennie kell, legyengül. A szomszédok úgyis azt duruzsolják, hogy éheztetem. Még az kell, hogy összeessen nekem a népek szeme láttára.

Jókai-

Szőnyi: Tudja, drágám, elpusztíthatatlan vagyok. Bár ennek nem mindenki örül.

Mirella: (Hirtelen mozdulattal megsimogatja az öreg arcát) Megyek, elkészítem a vacsoráját.

Jókai-

Szőnyi: Maradjon még, ritkán diskurálunk mostanában.

Mirella: Körmömre ég a dolog. A pozsonyi fellépés nagy terheket ró rám.

Jókai-

Szőnyi: Úgy aggódik, akár egy kezdő...

Mirella: Minden fellépés újrakezdés. Hát még ha hosszabb ideig kihagy az ember. Meg kell mutatnom, mennyit érek. A legtöbben már leírtak... nem vagyok már, csak a nagy költő hitvese.

Jókai-

Szőnyi: Talán az sem megvetendő...

Dárday: “A feleséged bele fog egyezni ennek a panasznak a visszavonásába – válaszoltam én – csak te ne légy bolond.” “Feleségem most nincs is itthon, Pozsonyban van, ott játszik” – mondta Jókai. “Én felmegyek Pozsonyba és elhozom az ő beleegyezését.” “Nahát, ha a feleségem beleegyezik, akkor visszavonom. De kérlek, az előadás után beszélj vele, ne az előadás előtt, hogy fel ne izgasd.” “Légy nyugodt, nem fogok az előadás előtt beszélni vele” – feleltem én. És tényleg felutaztam Pozsonyba, el-mentem a színházba, ott megnéztem az előadást, Nagy Bellát akkor láttam először a színpadon. Szép alak volt, de mint művésznő teljesen tehetségtelen. Egy grófnő szerepét adta, de inkább egy szakácsnő volt.

Előadás után elmentem vacsorázni az öcsémmel a Palugyayba. A művésznő szintén ott vacsorázott és mikor meglátott engem, rögtön odajött hozzám és a kölcsönös üdvözlések után azt mondotta, hogy: “Én már azt is tudom, hogy miért van itt.” “Hogy lehet az” – kérdeztem meglepődve. ,,Mert megírta nekem a Móricz, hogy Méltóságos Úr jönni fog és hogy én ne engedjek.” “Ez lehetetlenség” – mondottam én. “Ezt egyszerűen nem hiszem. Magának pedig kötelessége, hogy ezt a skandalumot ne engedje tetézni. Ismöri Ön azt a színdarabot: “A zsidó nő?” Ön is bosszút akar állni Jókain és családján? Ez nemtelenség lenne. A művésznő erre azt vála-szolta, hogy: ,,Hát kérem, megadom magamat. Ahogy gondolja. De a levelet megmutatom. Én egy express levelet kaptam.” És ő tényleg megmutatta nekem Jókai express levelét, amelyben az állt, hogy a művésznő ne engedjen. Ezt a levelet Nagy Bella hamarább megkapta, mint én beszélhettem volna vele. Azért mondta Jókai, hogy előadás után beszéljek a feleségével. Hát látják, beleegyezett, hogy utazzam fel Pozsonyba és eszközöljem ki a felesége beleegyezését és ugyanakkor egy express levelet írt, aminek célja volt, hogy én ne kapjam meg a beleegyezést... De aztán mégis visszavonták panaszukat.

Mirella: Új kosztümöt csináltattam. Még nem fizettem értük.

Jókai-

Szőnyi: Hát fizessen.

Mirella: Kevés itthon a készpénz. Tegnap bent jártam a kiadójában...

Jókai-

Dárday
Sándor: (felvesz egy papírlapot)

                                        Vége

Tartalom                     Házunk tája                       Főoldal                    Következő számunkból

Copyright © PIKK Media Ltd.  All rights reserved.
Revised: július 29, 2000.